Üdvözöljük!

A Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség Járványügyi Védekezési Szabályzata

Kedves Testvérek!

A koronavírus járvány mérséklődése okán – a Püspöki Tanács útmutatását figyelembe véve – újra van lehetőségünk személyes találkozásra gyülekezeti alkalmakon. Azonban ezek a találkozások nagyobb odafigyelést kívánnak meg a jelenlegi helyzetben. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy az alább olvasható Járványügyi Védekezési Szabályzatban foglaltakat szem előtt tartva vegyenek részt alkalmainkon! Minden gyülekezeti alkalmon való részvétel ennek a szabályzatnak az elolvasásához és betartásához kötött! Amennyiben ténylegesen részt vesz valamely alkalmunkon, úgy automatikusan elfogadja a szabályzatban megfogalmazottakat!

Egyházközségünk a következőkre ügyel:

1. Zárt térben tartott alkalmak esetén biztosítjuk az alapos fertőtlenítést és szellőztetést.

2. Az alkalmak alatt legalább egy ajtó nyitva marad szellőztetés céljából.

3. Az istentiszteletek rövidített liturgiával és énekek nélkül/kevés énekkel lesznek megtartva.

4. Minden alkalmon megfelelő számú segítő vesz részt, akik segítenek a szabályzat betartatásában.

5. Úrvacsora nem lesz a járvány ideje alatt.

A Résztvevők a következőket vállalják:

1. A bejáratnál kötelező a kézfertőtlenítő használata! Aki teheti, hozzon magával, de mi is biztosítunk!

2. Kérünk mindenkit, hogy úgy foglaljon helyet – az egy háztartásban élőket leszámítva, – hogy a személyek között minden irányban legalább 1,5 m távolság legyen. Az istentiszteleteken legfeljebb 50 fő vehet részt.

3. Minden alkalmon kötelező a maszk viselése (kivéve a lelkészt a szolgálati idő alatt).

4. Az istentiszteleten mindenki csak saját Bibliát, telefont, tabletet, énekeskönyvet használhat.

5. Kérjük, hogy az offertóriumot a kijáratnál elhelyezett, erre a célra kijelölt gyűjtőnél helyezzék el!

Köszönjük együttműködésüket és megértésüket!

Erős vár a mi Istenünk!

Barcsik Zoltán lelkész sk. és Sztanek Istvánné felügyelő sk.