Szolgálatok

Keresztelő

A keresztség szentség, amely során az egyházba nyerünk felvételt, Isten Krisztusért gyermekévé fogad minket. A gyermekkeresztség jól példázza, hogy az Úr kegyelme és irántunk való szeretete megelőzi hitünket. Keresztelőt a vasárnapi istentiszteleteink keretében tartunk. A keresztelés időpontjáról a gyülekezet lelkészével kell egyeztetni. Ezt követően egy keresztelői megbeszélést tartunk a szülőkkel és a keresztszülőkkel, melyen adatfelvételre kerül sor és a keresztelő tudnivalóiról beszélgetünk. Keresztszülő az a felnőtt korú, megkeresztelt személy lehet, aki evangélikus (vagy más keresztyén felekezet) hitéletében részt vesz.

„A keresztség által tehát az ember Krisztus egyházának, a benne hívők közösségének tagjává lesz, és újjászületik örök életre. A keresztények ezt így vallják: „Életem Jézusé. Nincs rajtam hatalma a rossznak. Isten kedves gyermeke vagyok.” Amikor Luther Márton nagy lelki megpróbáltatásokat élt át, kétségbeejtő kísértésekkel viaskodott, és élete felől is bizonytalanságban volt, akkor egy krétával, mintegy önmaga számára emlékeztetőül az asztal lapjára írta: „Meg vagyok keresztelve.” Ezzel arról tett tanúságot, hogy tudja: Isten szereti őt, és nem hagyja elveszni. Tőle még a szenvedés, sőt a halál sem választhat el többé.” forrás: https://www.egyszeregy.hu/h-6-8.htm

Felnőtt keresztelő

Felnőtteket is keresztelünk, akik maguk kérik, hogy ebben a szentségben részesüljenek. A felkészülés során egyházunk alapvető tanításait vesszük végig, illetve a legfontosabb evangélikus hittételeket tanulmányozzuk. Felnőtt kereszteléssel kapcsolatban szintén a gyülekezet lelkészét kell keresni.

Konfirmáció

A konfirmáció megerősítést jelent. A megkeresztelt gyermekek 12 éves kortól konfirmációra bocsájthatók, amely során megvallják hitüket és számot adnak egyházunk alapvető tanításairól. A konfirmáció két részből áll: konfirmációi vizsgából és konfirmációi istentiszteletből. A konfirmációi istentiszteleten a konfirmandusok először járulnak az oltárhoz és vesznek úrvacsorát.

„A konfirmáció latin szó, jelentése: megerősítés. Az egyházi konfirmáció esetében a Szentlélektől kérjük a Jézusban, mint Isten fiában való hit megerősítését. Mivel a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek a gyerek megkeresztelésekor arra, hogy hitben nevelik őt, ezért el kell, hogy jöjjön annak az ideje, amikor maga is megismeri a keresztény hit alapvető igazságait, és tudatosan vállalja egyházhoz tartozását.” forrás: https://www.egyszeregy.hu/h-7-2.htm

Esküvő

Templomunkban elsősorban evangélikus esküvők megtartására van lehetőség. Emellett ökumenikus alkalmakat is tartunk más történelmi felekezet lelkipásztorával, papjával közösen. A házasságkötés megáldása előtt jegyesoktatásra kerül sor. Hasonlóképpen a többi szolgálathoz, a gyülekezet lelkészét kell keresni.

„Az egyházi esküvőn két ember szerelme kerül előtérbe. Hitünk szerint a szerelem a teremtő Isten ajándéka a férfi és nő számára. Ezért az egyházi esküvőt a hálaadás és az öröm jellemzi. Akik házasságot kötnek, esküvel erősítik meg, hogy a házasság szeretet-közösségében hűségesen kitartanak egymás mellett egész életük során. Ehhez kérik Isten áldását, vagyis azt, hogy aki megáldotta a férfi és a nő házasságát általában, áldja meg az övékét is.” forrás: https://www.egyszeregy.hu/h-8-2.htm

Temetés

Elsősorban evangélikus hátterű családok temetési szertartásait vállaljuk, illetve evangélikus hátterű család más felekezetű tagjának temetését. A temetés időpontjának bejelentése a lelkésznél történik, telefonon, vagy személyesen, hivatali időben. A temetést megelőzően megbeszélést tartunk a hozzátartozókkal a lelkészi hivatalban.  Adatokat veszünk fel, megbeszéljük a temetés rendjét, illetve lelkigondozásra is van lehetőség. A temetési díjat ekkor kell befizetni, amelyről a lelkészi hivatalban kaphatnak bővebb tájékoztatást.